Valószínűleg sokaknak eszébe jut egy remek film, amikor a mesterségesen épített hegyek szóba kerülnek (Az angol, aki dombra ment föl és hegyről jött le). Az az emberi összetartozás jelképeként épült, hogy lássuk, mi mindenre képes az akarat és egy közösség ereje. Ez alkalommal másról van szó: üzletről.
Egy német építész ötlete, hogy Berlin látképét megváltoztatja. Elképzelése szerint egy ezer méter magas hegyet emelne a város mellett, hogy növelje Berlin turisztikai statisztikáit. Ezzel elnyernék a legmagasabb ember készítette hegy kitüntető címet. A "Berg" persze nemcsak azért vonzaná a látogatókat, mert eddig nem volt. Területén természetes élőhelyet szeretnének kialakítani vadon élő állatok számára.
|
|
|---|
Emellett rekreációs központ is lenne a területén, síelési, sportolási lehetőséget biztosítva az ideérkezőknek. A hegy a már használaton kívüli Tempelhof repülőtér helyén lenne. Az itt élők vegyes érzésekkel fogadják a tervet, mert bár jelentősen fellendülne az idegenforgalom, féltik eddigi életüket és környezetüket.
Véleményük szerint teljesen megváltozna a hely hangulata, még a fényviszonyok is, hiszen a hegy beárnyékolná a környezetét. Sokan sajnálják, hogy a 2008-ban bezárt repülőtér történelmi épületei eltűnnének. Attól tartanak, mégsem lenne igazi szenzáció, hiszen nincs olyan ember, aki még nem látott volna hegyet, miért utaznának ezért Berlinbe. Míg más országok felhőkarcolókkal, luxus hotelekkel próbálják fellendíteni a turizmust, a németek ezzel az elképzeléssel remélik, hogy megnő a látogatók száma, hiszen a hegy csúcsát szeptembertől márciusig hó borítaná.
Az ötlet egy pályázat során vetődött fel, amit a második világháborúban használt repülőtér újrahasznosítására írtak ki. Bár még csak a terv készült el, máris sokan csatlakoznának a projekthez. Egyes elképzelések arról szólnak, miként lehetne "átszállítani" egy már létező hegyet Ausztriából, az Alpokból.
|
|
|---|
Az eddigi ember alkotta európai hegy rekord a 40 méter magas Silburry Hill, Angliában található. Mérete a legkisebb gízai piramiséval egyező. Az archeológusok számításai alapján, a domb csaknem ötezer éve készült, ötszáz ember munkájával, 15 éven keresztül. Alapja egy 167 méter átmérőjű kör. Anyaga mészkő és agyag. Először egy lapos tetejű domb készült el, vélhetően egy vár alapja lett volna, ami stratégiailag fontos lett volna ezen a területen. Ezt a feltételezést támasztja alá a domb körüli árok. A teteje később készült, mintha egy púpozott mészkő kúp került volna rá.
Forrás: www.the-berg.de


2010.április 14.,08:49 |
Nagy Emese
Nyomtatás
Küldés e-mailben