A világ élő orgaznimusának több mint felét teszik ki a bogarak. Fajtáiknak száma egy millió fölötti. Ide tartoznak a rovarok és a pókok is, amik igen nagy számban képviselik magukat. A föld fejlődése során sokat változott, nemcsak éghajlatában, geológiájában és környezetében is. Hatalmas emlősök, kétéltűek, halak éltek valamikor rajta. Ez a bogarak világára is igaz. Ezért pillantsunk egy kicsit bele a régi, hatalmas bogarak leszármazottjainak körébe.
|
|
|---|
A gigantikus méretű bogarak körülbelül 300 millió évvel ezelőtt éltek. A leghíresebb ezek közül az óriás szitakötő és az óriás százlábú. Az előbbinek csaknem 75 centiméteres szárnytávolsága volt. Tápláléka repülő, csúszó-mászó állatok voltak, illetve olyan kisebb kétéltűek, amik akkor kezdték a szárazföldi életet megszokni. A százlábú hossza elérte a két és fél métert is. Növényekkel és kisebb állatokkal táplálkozott.
Minden idők legnagyobb bogara címet egy skorpió fajta viseli, ami 460-255 millió évvel ezelőtt élt, a jaekelopterus rhenaniae. Csaknem 2,4 méter hosszúságra nőtt.
Óriás svábbogár
Fekete Afrika dzsungelei mélyén még találkozhatunk velük. A hím mérete 11 centiméter is lehet. A lárvájuk akár 10 dekagrammot is nyomnak, és a kutya és macska eledelek fontos összetevői. A skarabeusok családjába tartoznak. Repülni is tudnak egy pár hártyás szárnyukkal. A repülés hangja egy helikopteréhez hasonlítható.
|
|
|---|
Emberhúsevő pók - camel spider
Irakban és Mexikóban honos. Éjszakai állat. A nevük megtévesztő, mert táplálékuk inkább kisebb gyíkok, pókok, madarak. 25 centiméteresek is lehetnek, sebességük 16 km/óra. A legenda, miszerint egy métert is ugranak és sivítva üldözik áldozatukat, csak rém hír. Neve nem azért teve pók, mert tevét eszik, hanem mert a sivatagban él, akárcsak a teve.
|
|
|---|
Indiai tutaj-poloska
12 centiméteres is lehet, nagy tavak, folyóvizek, rizsföldek bogara. Vietnamban, Thaiföldön különleges, ínyenc falatnak számít. A potrohából nyert nedvet mártásokhoz használják. Vadászatkor egy enzimet fecskendeznek áldozatukba, amitől az puhább, könnyebben fogyasztható lesz. Harapásuk elég fájdalmas.
|
|
|---|
Japán, óriás lódarázs
4 centiméteres, 6 centis szárnytávolsággal. Fullánkja 6 centiméter hosszú. Sebessége 40 km/óra. Egy nap akár 100 kilométert is képesek megtenni. Évente negyven ember halálát okozzák Japánban. Ez több, mintha összeadnánk az összes, Japánban, más állat által okozott halál-esetet. Mérge legalább nyolc összetevőt tartalmat. Közöttük van olyan is, ami szagával odavonzza a többi óriás darazsat, és olyan is, ami oldja az emberi szövetet. Szívesen lopja el a többi méh kaptárából a mézet. Különös módon védekeznek ellenük a méhek. Összefognak, csapdát állítanak neki a kaptár bejáratánál. Mikor berepül a kaptárban, egyszerre több száz méh repül rá, teljesen befedve ezzel az óriás méhet. Így megfojtják azt, nem adnak esélyt arra, hogy menekülni, azaz repülni tudjon. Ennek a küzdelemnek rengeteg méh esik áldozatául, de ez az egyetlen esély arra, hogy megmentsék a kaptárt.
|
|
|---|
Weta - óriás szöcske
Új- Zélandon honosak. Közel 70 fajtájuk ismert. Éjszakai állatok. Növényekkel táplálkoznak. 20 centiméteresek átlagban és 7 dekagrammosak. Olyan területeken élnek, ahol van esélyük arra, hogy túlélik a rágcsálók támadásait.
|
|
|---|
Alexandra királyné pillangó és Atlas Moth
Szárnyának fesztávolsága eléri a 30 centit. Dél-kelet Ázsia és a maláj szigeteken honosak. Az Atlas Moth-t hernyói miatt termesztik. A selyem szövéshez használják fel hernyóikat. Az alexandriai királyné pillangót 1906-ban Pápua - Új-Guinea területén látták először európai telepesek. Petéiket a kora reggelei órákban rakják a nedves talajra, hogy a nap ereje nehogy kiszárítsa azokat. A nőstények terület védők, ők zavarják el a madarakat a petéktől.
|
|
|---|
Óriás madárpók
Ezek az óriások akár 25 centiméter átmérőjűek is lehetnek és csaknem 20 dekagrammosak. Táplálékuk között megtalálható az egér, a denevér, a kisebb mérgező kígyók. Az Amazonas eső erdeiben honosak. Harapásuk az emberre nem ártalmas, állítólag nem is fájdalmas. az emberek általában nem is a méregfoguk miatt aggódnak, hanem a kitin szőrük miatt, mert nagyon nehéz ezeket a pici, hegyes szőröket eltávolítani.
|
|
|---|
Tarantula darázs
A csípések besorolásánál ezé a rovaré négyes fokozatú, a négyes skálán. Mérete 5 cm, fekete teste és sötét narancs szárnyai vannak. Új-Mexikóban élnek. Áldozataikat elbénítják, majd abban helyezik el tojásaikat, hogy azok kikelve rögtön eleséghez jussanak.
|
|
|---|
Óriás botsáska
Háromezer fajtájuk létezik. A világ leghosszabb rovarjai, 33 centiméteresek is lehetnek. Ebben nincs benne a lábuk hossza. Növényevők. Néhány fajtájuk olyan anyagot állít elő, ami irritálja a szemet, sőt átmeneti vakságot is okozhat.
|
|
|---|
Mélytengeri ászkarák
A tengerek mélyén az elpusztult hal tetemekkel táplálkoznak. Átlagos méretük 35 cm, de találtak már 75 centis példányt is, a Mexikói-öbölben.
Cymothoa exigua
Ez egy parazita rák, ami a lutjanus guttatus nevű hal kopoltyúján mászik a hal testébe, majd első három pár lábával a nyelv tövéhez rögzíti magát. Kiszívja a vér onnan, majd amikor a nyelv elsorvad, átveszi annak funkcióját, de cserébe a hal táplálékának egy részét ő fogyasztja el. A kaliforniai tengerpart közelében él.
|
|
|---|
Forrás: WebEcoist


2010.július 07.,11:03 |
zöldtér
Nyomtatás
Küldés e-mailben