Tolna megyében közel 270 fészket mértek fel az egyesület tagjai, ezek közül 127-ben találtak gólyapárt, 68 fészekben pedig nem volt szaporulat - ismertette a napokban befejezett felmérés eredményét Nagy Sándor, az MME dombóvári csoportjának titkára.

Ehhez hasonló sikertelen költésre 1981 óta nem volt példa Tolna megyében; a legjobb években 600 fióka hagyta el a fészkeket, most optimális esetben 125 lesz a kirepülő fiókák száma - tette hozzá. Az egyesület Tolna megyében egyetlen fészket talált, ahol négy fiókát neveltek, 14 fészekben három, többségükben 1-2 fióka volt.

A kirívóan gyenge szaporulatot a májusi, júniusi hideg, esős időjárás okozta: ha a gólyák leszálltak a fészekről, a fiókák kihűltek; ha nem hagyták el a fészket, akkor táplálékhiány miatt pusztultak el a fiókák. Május 20. és június 10. között az MME becslése szerint 120-150 2-3 hetes fióka pusztult el.

Rontott a helyzeten az is, hogy a gólyák által kedvelt településeken - Szakályban, Regölyben, Belecskán, Bátán, Bátaszéken - a tápláléklelőhelyeket víz borította. Mint az MME dombóvári vezetője mondta, még nem volt példa arra sem, hogy a fiókák fejlődése ennyire késett volna: még 2-3 hét kell ahhoz, hogy az állatok repülni tudjanak, holott már repülniük kellene ahhoz, hogy a vonulást időben megkezdhessék.

A gólyapárok száma folyamatosan csökken Tolna megyében. 2000-ben 190 pár fészkelt Tolnában, az állomány 2010-re egyharmadával csökkent. A csökkenésre nincs magyarázat: a körülmények, a fészkelőhelyek, tápláléklelőhelyek nem változtak. A gyengébb szaporulat mellett mérgezések ritkították az állományt.

Az országos helyzetről Nagy Károly, az MME Monitoring Központjának vezetője elmondta: az eddig beérkezett adatok alapján 2010 nem lesz kiemelkedő év a gólyaállomány szempontjából; egyes területeken, például Zala megyében várhatóan az országos átlag fele lesz a kirepülő fiókák száma, míg Pest, Nógrád, Békés megyében gyenge évet vetítenek előre az adatok.

Magyarországon 5000-5500 gólya fészkel, jelentős részük a Dunától keletre eső területeken. Évente átlagosan 2,5 fióka jut egy fészekre, 2005-ben ez a szám 1,58 volt, idén hasonlóra számítanak. Az átlagos fiókaszám évenként ingadozó; a szintén gyengébb 2009-es évben 2,21, míg 2007-ben és 2008-ban 2,7 és 2,8 között volt az országos átlag - mondta Nagy Károly.