A New Scientist magazin blogja számolt be a Nature szaklapban megjelent kutatási anyagról. A felmérések szerint a növény planktonok mennyiségének csökkenése az utóbbi időben felgyorsult, 1989 óta évente átlagosan 1 százalékkal. Ezt figyelembe véve kijelenthető, hogy 1950 óta mintegy 40 százalékkal kevesebb fitoplanton él az óceánokban.

Boris Worm a kanadai Dalhousie University kutatója kollégáival együtt figyelt fel a gyorsulásra. A szakemberek szerint a csökkenést elősegítette az óceán felszíni hőmérsékletének emelkedése, vagyis a globális felmelegedés részben felelőssé tehető a negatív változásért.

Carl-Gustaf Lundin az International Union for the Conservation of Nature nevű szervezet munkatársa szerint emellett azonban olyan tényezőket is figyelembe kell venni, mint például a túlhalászás.

„Logikus módon az történik, hogy a halászat fokozódásával emelkedik a zooplanktonok (növényi planktonokkal táplálkozó mikroszkopikus élőlények) száma, ezennek következtében csökken a fitoplanktonoké” – fejtette ki a szakember.

Bármi is legyen a kiváltó ok, nagyon rossz hír a bolygó számára, az összes óceán tápláléklánca ugyanis a fitoplanktonokra épül. Ha a számuk lecsökken, az kihat az összes tengeri élőlényre.

Hasonló a helyzet a korallok esetében, amelyek élőlények ezreinek szolgálnak élőhelyül. A korallok létezését szintén az óceánok melegedése, emellett a víz savasodása is fenyegeti, mindkét esetben az emberi működés által kibocsátott üvegházhatású gázok a felelősek.

Bár nem tengeri élőlények, ám szintén fontos pillérei az ökoszisztémának az úgynevezett futóbogarak, amelyek az erdők mélyén futkározva lebontják az elkorhadt fadarabokat és visszaforgatják a hasznosítható anyagokat a természetbe. A legfrissebb vizsgálatok szerint csak Európában ezen ízeltlábúak 24 százalékát fenyegeti a kipusztulás.