A Treehugger.com környezetvédelemmel és zöld technológiával foglalkozó weboldal egy 18 kutató által összeállított, a Quaternary Science-ben megjelent tanulmány eredményeit boncolgatva írt az aggasztó jelenségről. A Leonid Polyak által vezetett kutatócsoport megerősítette: az emberi működésnek köszönhetően a Jeges-tengeren jelenleg vékonyabb a jégréteg, mint a földtörténet legutóbbi szakaszaiban.
Polyak szerint ugyan „igen kevés” földtani adat áll rendelkezésre a jégréteg vastagságát illetően, azonban a legvalószínűbb a legutolsó interglaciális szakasz lehetett mintegy 125 000 évvel ezelőtt, amikor a Föld forgása miatt jelentősen több napsugárzás érte a bolygót. A jégréteg ekkor jelentősen elvékonyodott, azonban nem jelenthetjük ki biztosan, hogy a Jeges-tenger ekkor teljesen jégmentessé vált.
|
Az elmúlt száz év statisztikái önmagukért beszélnek |
|---|
|
FOTÓ: United States Geological Survey |
Korábbi interglaciális szakaszok során is hasonló volt a helyzet, például 450 000 évvel ezelőtt, azonban a kutatók hangsúlyozták: az ehhez hasonló események rendkívül ritkák, a mostani helyzet pedig kifejezetten az emberiség hatására alakulhatott ki.
Polyak szerint a sarkvidéki jégréteg elvékonyodása a XIX. század vége felé kezdődött és a globális felmelegedéssel arányosan fokozódva az elmúlt három évtizedben vált kifejezetten hangsúlyossá. A jelenséget semmilyen ismert természeti tényezővel nem lehet egyébként magyarázni. A hőmérséklet emelkedése ráadásul az Északi-sark térségében 3-4-szer nagyobb mértékben jelentkezik, mint az északi félteke egyéb területein.


2010.szeptember 09.,06:16 |
zöldtér
Nyomtatás
Küldés e-mailben
3
